HÁLÓZATI ESZKÖZÖK       

Különböző méretben álló falra szerelhető rack szekrények, szerelvények, kábelek, szerszámok, műszerek, hívjon!


A "Rack" az angol kifejezésből a tartó, tartókeret, állvány jelentésében használatos. Valóban találkozhatunk is ilyen darabokkal, melyek jellemzően ilyenek, azaz nyitott tartók. A jellemzőbb azonban az, hogy ezek már burkolattal ellátott és egyben zárható jellemzően fémből készült szekrények (cabinet) , melyek manapság több szerteágazó funkciót is ellátnak, és igen széles választékban kaphatók. Az általánosan elterjedt típusok a 19" (48,2/46,8 cm-es) rögzítő-távolsággal, mely mellett létezik a 10"-os (25,4/23,8 cm-es), valamint a 21"-es rack méretű szerelvények és rendszerek kínálata is, melyek a kissebb rendszerek kialakításához készülnek. Rack szekrények tekintetében megkülönböztetünk álló és falra szerelhető típusokat, a telepítésüktől függően. A falra szerelhető típusoknál azok szerelhetősége kapcsán találhatunk falról lenyíló változatokat, melyek a telepítést követő bővítések, karbantartások szempontjából jelentenek nagy segítséget. További Méretek: Itt általában az egységben mért magasságot szoktuk érteni, amit Unit (U) néven, néha modulként szoktak említeni. Ez a méret, jellemzően a 2-től 45 U-ig terjed egy-egy szekrény vagy keret esetében, de nem jelenti a lehetséges kialakítás korlátait. Speciális igények kielégítése: A méretek, kialakítás, szín, de még a kiegészítők tekintetében is lehetőség van azok egyedi igény alapján történő kivitelezésére. Sokan átgondolatlanul, vesznek perforált/ nyitott oldalu szekrényt, ha nincs ventilátor rendben, de ha direkt hütést tervezünk a meleg allulról felfelé száll zárt oldalnál érvénysűl a ventiláció.

 

Fali rack szekrények
FŐ OLDALRA VISSZA
Hálózati eszközök, tartozékok

Álló rack

Álló rack termékek

Szekr. Álló 22U 600 mély x 600 Delta 19' - termékadatok

Azonosító

DEL CKR 22U66

Tipus

Álló

Méret

600mm mély 600x600x1006

Szin

n.a.

Egyéb

 

 

 

 

 

n.a.

Szekr. Álló 26U 600 mély x 600 Delta 19' - termékadatok

Azonosító

DEL EST 26U66

Tipus

 

 

 

 

 

 

 

Álló

 

Szekr. Álló 27U 600 mély x 1000 Conteg fekete - termékadatok


Azonosító

RI7-27-60/10

 

 

 

 

 

.

 

 

 

 

 

 

.

 

Szekr. Álló 32U 600 mély x 600 Delta 19' - termékadatok

 

Azonosító

CKR32U66

Tipus

Álló

Méret

600mm mély 600x600x1655

Szin

Fekete

Egyéb

 

 

 

 

n.a.

 

Szekr. Álló 37U 1000 x 600 19' Perforált - termékadatok

 

Azonosító

Delta 37U

Tipus

Álló

Méret

800x600

Szin

n.a.

Egyéb

 

 

 

 

n.a.

 

Szekr. Álló 37U 600 mély x 600 Delta 19' - termékadatok

 

Azonosító

DEL CKR 36U68

Tipus

 

 

 

 

 

 

 

Álló

 

Szekr. Álló 42U 600 mély x 600 Delta 19' - termékadatok

 

Azonosító

DEL CKR 42U66

Tipus

Álló

Méret

600mm mély 600x600x2022

Szin

n.a.

Egyéb

 

 

 

 

 

n.a.

 

Szekr. Álló 42U 800 mély x 600 Amtech - termékadatok

 

Azonosító

RA-68-4200

Tipus

Álló

Méret

800mm mély 800x600x2070

Szin

Fekete

Egyéb

 

 

 

 

 

n.a.

 

Szekr. Álló 42U 800 mély x 600 Delta 19' - termékadatok

 

Azonosító

DEL CKR 42U68

Tipus

Álló

Méret

800mm mély 800x600x1870

Szin

Fekete

Egyéb

 

 

 

 

 

Teherbírás 600Kg

 

 

 -zárható, fém erősítésű, biztonsági üveg első ajtó
-levehető oldallapok
-nyitható hátsó ajtó

Tartozékok:
-szintezhető láb (4 db)
-fékezhető görgő (4 db)
-számozott sín (4 db)
-kosáranya (50 db)


Cikkszám . . . . .Méret . . . . . . . . . . . . . .Súly
RA662700 . . . . 27U 1313x600x600 . . . . 56+15 kg
RA663200 . . . . 32U 1533x600x600 . . . . 65+18 kg
RA664200 . . . . 42U 2000x600x600 . . . . 81+20 kg
RA-66xxxx
 -zárható, fém erősítésű, biztonsági üveg első ajtó
-levehető oldallapok
-nyitható hátsó ajtó

Tartozékok:
-szintezhető láb (4 db)
-fékezhető görgő (4 db)
-számozott sín (4 db)
-kosáranya (50 db)


Cikkszám . . . . .Méret . . . . . . . . . . . . . .Súly
RA682700 . . . . 27U 1313x600x800 . . . . 64+20 kg
RA683200 . . . . 32U 1533x600x800 . . . . 75+22 kg
RA684200 . . . . 42U 2000x600x800 . . . . 89+24 kg
RA-68xxxx
 -zárható, fém erősítésű, biztonsági üveg első ajtó
-levehető oldallapok
-nyitható hátsó ajtó

Tartozékok:
-szintezhető láb (4 db)
-fékezhető görgő (4 db)
-számozott sín (4 db)
-kosáranya (50 db)


Cikkszám . . . . .Méret . . . . . . . . . . . . . . Súly
RA883200 . . . . 32U 1533x800x800 . . . .
RA884200 . . . . 42U 2000x800x800 . . . . 122+35 kg
RA-88xxxx
 -zárható, fém erősítésű, biztonsági üveg első ajtó
-levehető oldallapok
-nyitható hátsó ajtó

Tartozékok:
-szintezhető láb (4 db)
-fékezhető görgő (4 db)
-számozott sín (4 db)
-kosáranya (50 db)


Cikkszám . . . . .Méret . . . . . . . . . . . . . .Súly
RA614200 . . . . 42U 2000x600x960 . . . . 76+24+12 kg
RA814200 . . . . 42U 2000x800x960 . . . . 128+42 kg
RAx14200